Bakonykúti története a kezdetektől a falu újraalapításáig

Az első ismert lakók nyomában Bakonykúti területén – rézkori és bronzkori telepek a falu határában

Bakonykúti közigazgatási területének legkorábbi régészeti lelőhelye a rézkorra (Kr. e. 4500–2800) tehető; Bakonykúti-puszta mellett, egy ma már csak időszaki vízfolyás keleti partján helyezkedett el. Pattintott köveket, háztapasztás mintával díszített vastag töredékét, és kézzel formált edények töredékeit gyűjtötték össze régészek – az egykori telep földalatti maradványairól árulkodó felszíni nyomokként – egy 2014. évi terepbejáráson. A középső bronzkori vatya kultúrába (Kr. e. 2000–1500) sorolható az a telep, amelynek a nyomaira 1981-ben egy mezőgazdasági mintavétel során figyeltek fel cseréptöredékek alapján a falu széli kőfeszület közelében, a Közép-dűlő nevű határrészen. Az István Király Múzeumból Jungbert Béla régész szállt ki a helyszínre, és megállapította, hogy 60-80 cm-es mélységből, egy bronzkori veremből kerültek a felszínre a korabeli kerámiatöredékek és állatcsontok. 2018 decemberében a Szent István Király Múzeum munkatársai felszíni leletgyűjtéssel határolták le a bronzkori telep kiterjedését.

A második magyar „régésznő”, gróf Zichy Paulina bakonykúti ásatása 1884-ben

Gróf Zichy Paulinát (1836–1890) a legutóbbi időkig méltatlanul elfeledte az utókor.

Pedig a grófnő alig egy évtizeddel az első magyar régésznő, Torma Zsófia (1832–1899) tordosi feltárását követően – a Tróját felfedező Heinrich Schliemann kortársaként az európai régészet hőskorában – vezetett ásatást, és ezzel a második magyar ásatásvezető nőt tisztelhetjük benne. 1880-ban tudósított róla a Fehérvári Hiradó, hogy a „fejérmegyei és Székesfejérvár Városi régiségtárt” a nyár folyamán megtekintette a férjével, és igen nagy érdeklődéssel vizsgálta az ott levő régiségeket. 1884-ben pedig a Pesti Napló adott hírt arról a legbővebben, hogy „Kuti pusztától nyugatra, mérsékelt emelkedésű halomnak éjszaki lejtőjén, gyönyörü ponton, mindennap reggeltől estélig egy főuri hölgyet látni, munkások nagy számától körülvéve. Fáradhatatlan türelemmel figyel, a munkásokkal munkálkodik maga is, megvizsgál behatóan minden cserepet, faragott követ, csontdarabot stb. Mert hát a főuri hölgy, Schläger Jánosné szül. gróf Zichy Paulina, a maga tulajdon birtokán, nagy költséggel ásat, a régiség tudománynak áldozik”. Feltárta a középkori Kuti falu templomának romjait, amit a „falu lakosainak szóhagyománya után indulva” talált meg. Ez a „szóhagyomány” megőrizte az akkor már talán több mint három évszázada felhagyott, és pusztulásra ítélt templom helyét. A templom körüli temetőben is ásott, ahol „számos csontváz vala, érdekes régi fegyverdarabok, pénzek, bronzgyürük, sarkantyuk stb.”.

Római villa a bakonykúti fennsíkon?

A grófnő ásatási munkásai a középkori templom körüli temetőtől néhány méterrel odébb akadtak „római vizvezetőcsövekre”, majd egy liliomos oszlopfőre, és vagy 18 vörösmárvány oszlopra. Utóbbiakról szinte biztosan kizárhatjuk, hogy egy középkori falusi templomhoz tartoztak volna, a leírás alapján sokkal inkább egy évezreddel korábban állott római villaépületet sejthetünk a közelben. A pazar kilátás és a forrásvíz közelsége tökéletesen alkalmas helyszín egy villagazdaság reprezentatív központi épületének. A római kori pezsgő életre utal a környezetében előkerült számos lelet is (például edénytöredékek, pénzérmék és ruhakapcsoló tűként használt ún. fibulák). Mindenesetre további kutatások gyarapíthatják majd a római kori lelőhelyről alkotott tudásunkat.

A bakonykúti-pusztai avar kori hölgy

Jóval a római világ letűnte után, a Kr. u. 567/568-ban Belső-Ázsiából érkező avarok uralma alatt egyesült a Kárpát-medence közel két és fél évszázadon át. Az egyébként igen harcias avarok tartós uralma megteremtette a békés belső fejlődés és gyarapodás lehetőségét, aminek eredményeképpen a Dunántúlon például sűrű, falusias településhálózat alakult ki. Talán egy tanyasias vagy kisebb falusias településen élhetett a 7. században az a nő is, akinek a sírja Bakonykúti-pusztán sértéshízlalda építésekor mindössze 50 cm-es mélységben látott napvilágot. Fülében ezüst nagygömbcsüngős fülbevalókat viselt, karját bronz karperec díszítette, és övéhez függesztve vaskést hordott.

A középkori Kuti falu újrafelfedezése

Gróf Zichy Paulina 1884-es bakonykúti ásatásából az utókornak a Pesti Napló tudósításán kívül semmi sem maradt fenn. Még az ásatás pontos helyszíne is feledésbe merült, és azt újra fel kellett fedezni. Az újrafelfedezésben nagy része volt Mihályi Attila múzeumbarát fémkeresős önkéntesnek, aki Lencsés Zsuzsanna, a Kormányhivatal régészeti felügyelőjének javaslatára kutatta át a gyanított területet, és egy késő középkori csillár bronz gyertyafoglalatára bukkant.

A helyszínen egyúttal észrevették, hogy a dűlőút (akkor még egyúttal Kéktúra-útvonal) felszínét kőfalak keresztezik. Ezen fellelkesülve szerveztek a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régészei a közösségi régészeti program önkénteseinek segítségével fémkeresős kutatást 2021-ben, amely a várakozásokat túlszárnyaló sikerrel végződött. Több tucatnyi középkori és római kori fémlelet, valamint marékszámra gyűjtött cseréptöredékek igazolták az egykor nyüzsgő életet e két korszakban a ma részben rétként, részben szántóföldként hasznosított fennsíkon. A fémkeresős kutatással párhuzamosan geofizikai (talajradaros és magnetométeres) felmérésre is sor került, aminek a kiértékelése szépen kirajzolta a középkori templom föld alatti falmaradványait. Sikerült tehát beazonosítani a forrásokban elsőként 1424-ben említett Kwthy falut, valamint az ismert középkori forrásokban nem is említett templomát.

22023-ban kezdődött a hitelesítő ásatás Reich Szabina régésznő szakmai vezetésével, és a helyben élő Szücsi Frigyes régész közösségi régészeti koordinálásával, a bontómunka dandárját ugyanis az önkéntesek végezték.

Feltárták az ÉK–DNy tájolású templom ÉNy-i oldalának megmaradt alapozását, és fényt derítettek arra, hogy elkülöníthető két periódus a templom építéstörténetében. Az első, korai templom külső hossza 10,8 m, falszélessége 1,2 m volt. Téglalap alakú hajóval és egyenes szentélyzáródással rendelkezett.

Valószínűleg festett lehetett a belső fala, mert piros és rózsaszínű festésű vakolatdarabokra bukkantak. A második építési periódusban a templomhajót DNy-i irányban 5,4 méterrel kibővítették. Összesen nyolc melléklet nélküli temetkezés is napvilágot látott, többségében csecsemő-, illetve gyermekcsontvázak.

Az egyik bolygatott koponya alatt S végű karikát találtak, ami felveti a lehetőségét, hogy a templom, s körülötte a temető (cinterem) akár már a kora Árpád-korban – tehát jóval a falu első ismert, 1424-es említése előtt – használatban volt.

A „török vész” és az új kezdetek

A török hódoltság alatt rengeteget szenvedett az Oszmán Birodalom – főként magyar lakosságú – határvidéke, nem véletlenül látja több, a korszakkal foglalkozó kutató Trianon gyökereit ebben az időszakban. A háborús periódusok, a kettős adóztatás és a portyázásokból, hatalmaskodásokból adódó bizonytalanság, kilátástalanság eredményeképpen a középkori eredetű magyar falvak és templomaik jelentős részét felhagyták, a lakosság elpusztult vagy elmenekült. Így történt ez sajnos Kuti faluval és templomával is. 1559-ben a Palota uradalmához tartozó falut már lakatlan pusztaként említették.

Egészen 1740-ig nincs arra nézve adat, hogy állandó lakosai lennének. Ettől függetlenül területét legelőnek, kaszálónak, erdeit sertések makkoltatására használhatták, ahogy erre 1716-ból már rendelkezünk forrással. A falu újraalapítására végül 1759-ben, az elpusztult középkori magyar falutól nyugatra, mintegy fél kilométeres távolságban, németajkú sváb telepesekkel került sor. Az új telepesek különböző környékbeli sváb falvakból, Sályról, Isztimérről, Bánhidáról, Fenyőfőről, Mórról, Palotáról, Pusztavámról, Szőnyből, Balinkáról, Tarjánból, Oszlopról és Csórról kerültek ide, de érkeztek távolabbról is (a bakonykúti történetét jegyző Degré Alajos szerint bizonyos Schrőd és Neuheysl nevű településekről).

Az első katonai felmérés térképszelvényén (6. kép) már látható a felmérés készítése előtt (1782-1785) több mint két évtizeddel újraalapított település a mai Szabadság utca két oldalán, valamint a 8212. sz. út mentén a mai Szabadság utcától nagyjából a mai Ady Endre utcáig.

A település a 18. században még nem rendelkezett templommal, bár 1794-ben templomépítésbe kezdtek, az építmény azonban még az építkezés alatt összedőlt. 1810-re épült fel a római katolikus Nagyboldogasszony-templom, a lakosság ugyanis elenyésző töredék kivételével római katolikus volt. A második katonai felmérés (1819–1869) alapján a 19. században a falu a mai Ady Endre és Petőfi utcák irányába terjeszkedett.

A lakosság lélekszáma a 19. században érte el a mindenkori csúcsát. Magyarország történeti statisztikai helységnévtára szerint 1785-ben 397 fő, 1828-ban 588 fő, 1857-ben 571 fő, 1870-ben 557 fő, 1880-ban 526 fő, 1890-ben 527 fő, 1900-ban 396 fő lakta a falut, és a hozzátartozó Kútipusztát. A falutól északkeletre, Kútipusztával azonosítható építmények már az első katonai felmérés térképén (1782-85) láthatók, de a 19. század első felében kezdenek ide más gazdasági épületeket és cselédlakásokat építeni. 1910-ben 63-an éltek ott.

A 20. század

Az első világháború Bakonykúti lakóitól is sok áldozatot kívánt. A harctereken hősi halált halt 15 bakonykúti lakos neve a katolikus templom előtt 1937-ben felavatott emlékművön szerepel (Haraszti Márton várpalotai kőfaragó mester alkotása).

A második világháború borzalmai 1944. december 20-án értek Bakonykúti közelébe, amikor a Vörös Hadsereg Mór térségében a falu mintegy 15 km-es közelségébe került. A 6. gárda hadsereg harckocsidandárjai azonban csak március 19-én foglalták el Bakonykútit a német 6. SS-páncélos hadsereg erős ellenállása ellenére. Mivel a harcok viszonylag rövid ideig dúltak és a falu többször nem cserélt gazdát, ezért „csak” 5 ház vált lakhatatlanná, és további 5 ház, valamint a templom rongálódott meg.

A falu lakosságának megpróbáltatásai nem értek véget a második világégéssel. 1948 februárjától kitelepítették a német nemzetiségű lakosságának jelentős részét, 11 családot (31 főt) Németországba. Helyükre többek között felvidéki magyarokat telepítettek be a csehszlovák-magyar lakosságcsere következtében.

1948 áprilisiában történt, hogy Shvoy Lajos püspök nyilvános hitehagyás miatt kiközösítette Bakonykúti kommunista papját, Szittyay Dénest, ami miatt a kommunista propaganda országos sajtóbotrányt gerjesztett Shvoy Lajos püspök lejáratása céljából.

1949-ben önálló tanácsú községgé alakult Bakonykúti. Iskolája a második világháború után 8 osztályos általános iskolaként működött egészen 1964-ig, amikor az iskolák körzetesítésével a felső tagozatos tanulók Isztimérre kerültek. A tanulók létszámának csökkenése miatt végül 1970-ben zárták be az alsó tagozatot.

Összeállította: dr. Szücsi Frigyes

Felhasznált irodalom

• A Fejér megyei németek kitelepítésének története, különös tekintettel Mórra és környékére. A helyi identitás és kohézió erősítése Móron, TOP-5.3.1-16-FE1-2017-00008, Magyar Műemléki Topográfia Nonprofit Kft. https://www.topografia.hu/_user/browser/File/top531%20tanulmanyok/A%20Fejér%20megyei%20németek%20kitelepítésének%20története.pdf letöltés időpontja: 2025. 03. 17.

• Degré Alajos: Bakonykúti. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13 (1979) 243–267.

• Kállay István – Kovacsics József: Magyarország történeti statisztikai helységnévtára – 13. Fejér megye. Budapest 1998, 41.

• Reich Szabina: Bakonykúti, Szentegyházi-dűlő (033/1–2 hrsz.) tervásatás. Alba Regia 51 (2023) 99–100.

• Szij Rezső: Várpalota. Fejezetek a város történetéből, Budapest 1960. [195–196. oldal]

• Szücsi Frigyes: Bakonykúti község, települési örökségvédelmi hatástanulmány, régészeti munkarész, Bakonykúti 2018.

• Varga Mátyás: A Szittyay-eset. Egy rendhagyó kísérlet a katolikus egyház és az állam közti viszony rendezésére (1948). Székesfehérvár 2023.

• Zichy Paulina. krudylib.hu, Krúdy Gyula Városi Könyvtár, Várpalota. http://www.krudylib.hu/wiki/zichy-paulina letöltés időpontja: 2024. 05. 04.

• I. világháborús emlékművek (Bakonykúti). https://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_bakonykuti letöltés időpontja: 2025. 03. 17.